♦ "Meg szeretném hódítani a világot" ♦
Éder Krisztián, avagy ahogy az ország megismerte: SP, lett az idei Comet abszolút győztese. Ennek ellenére a soproni srác nem szállt el magától: az Iparművészeti Egyetem másodéves hallgatója, a suli mellett pedig egy fotóstúdióban dolgozik. Bár kisfiús mosolya és tekintete van, bevallása szerint már a gimiben is nagy nőcsábász volt...
Pesten lakik albérletben. Ablaka pont a villamossínekre néz, de SP-t egyáltalán nem zavarja az állandó hangzavar. Szereti a fővárost úgy, ahogy van. Másfél éve költözött Sopronból Budapestre az egyetem miatt, de azért az éneklés is közrejátszott ebben a döntésében.
"Szerettem volna meghódítani a világot. A két Comet-gömb pedig abszolút pozitív visszajelzést adott ebben - nevet. - Tervezzük, hogy csinálunk angol számokat is, és nyitunk külföld felé. Persze, nyilván nem leszek világsztár, de a célom, hogy minél nagyobb közönséghez juttassam el a zenémet."
Imádták a lányok
Kisfiús mosoly és tekintet... SP-t mindig szerették a lányok. Azt mondták rá, hogy "hú de cuki", és hogy majd pár év múlva nagyon jó pasi lesz belőle. "Hát, nem lett belőlem nagyfiú, pedig már húszéves vagyok! És még mindig azt mondják nekem, hogy cuki. Alacsony, későn érő típus voltam, de nagy nőcsábász. Szerettek a csajok a gimiben... Bár a mediterrán típusú lányok jönnek be, eddig csak szőke barátnőim voltak. Tehát magamnak mondok ellent ezzel..." A fiatal sztár saját bevallása szerint érzelmes típus, néha túlságosan is. Dalai többségét egykori szerelmei ihlették. " Az első barátnőmmel három évig jártam, s azóta volt még egy féléves kapcsolatom. Nálam ez úgy működik, hogyha az első találka után nem marad meg bennem a lány, akkor nem pálya. Ha már akkor érzek valamit és akarok vele találkozni, akkor abból lehet valami komolyabb is."
Ének, tanulás, fotózás
Bár SP énekel és üstökösként robbant be a zenei életbe, tudja, hogy célszerű több lábon állni. Éppen ezért az egyetem mellett munkát is vállalt. " Csak zenélésből szerintem itthon nem könnyű megélni. Mivel az Iparművészeti Egyetemen fotógráfiát tanulok, ezért két hónapja egy fotóstúdióban dolgozom. Retusálok és divat-, illetve reklámanyagokhoz készítek képeket. Nem könnyű mindent összehangolni: mennem kell ma is egy tárgyalásra, lesz egy vizsgám, és interjúkat is adok mindeközben, de szerencsére sikerül megoldani mindent."
Azért vannak a jó barátok...
Függetlenül attól, hogy június 4-én, a VIVA Comet-gálán SP két kategóriában is győzött, és rajongói igazi sztárként ünnepelték, a fiú azt állítja, nem szállt el a hirtelen jött sikertől. Barátai is ugyanazok, akikkel gyerekkorát töltötte, egy suliba járt. "Ők teljesen máshogy látnak, mint egy hírességet, és sokat segítenek abban, hogy ugyanaz az ember maradjak. A sztárok között inkább haverjaim vannak. Nem mondanám ezeket barátságoknak.Egyetlen barátom van az énekes világból: Puskás Peti, akivel az előző Cometen ismerkedtem össze. Odajött hozzám, hogy tetszik neki a klipem. Azóta mindennap beszélünk. Őt már a barátomnak mondhatom."
Az öcsém is büszke rám
A fiatal énekesnek két testvére van. Egy tízéves húga és egy tizennégy éves öccse. "Testvéri veszekedések nálunk is vannak, persze amióta nem lakom otthon, megritkultak. Az öcsém nagyon örül, hogy ismert lettem. Mindenhol híreszteli, hogy mit csinálok, ki vagyok. Rendesen kihasználja. Így próbál a kislányokkal ismerkedni..."
Szerettem a középpontban lenni
SP azt mondja, gyerekkorában rossz és hiperaktív gyerek volt. Mindenbe belekezdett, de két hét után abbahagyta. Iskolába járni szeretett, de tanulni nem. Ennek ellenére jó tanuló volt. Négyesre és ötösre érettségiztem. Persze a szüleimnek is köszönhetem ezt, mert szigorúan fogtak. A suliban nagyon sok barátom volt, szerettem a középpontban lenni. Ha nem ott voltam, hát elintéztem, hogy ott legyek." |